Abakusz: fedőlemez, fejlemez, az oszlopfő vagy a pillérfő legfelső, az architrávhoz, ill. az archivolhoz kapcsolódó lemez tagja. A dór fejezet abakusza négyzetes lap, az ión , a korinthoszi és a kompozit fejezetnél oldalait homorúan ívelték és változatosan díszítették.

Aedicula: 1. Kisméretű ókori szentély; 2. Oszlopokkal.pillérekkel közrefogott, keretezett, szemöldökpárkánnyal vagy háromszögű, ill. íves orommezővel (tipanon) lezárt fülke vagy azt utánzó nyíláskeretelés. Önállóan lehet síremlék, egyébként falfelületek díszítő, tagoló eleme.

Akadálymentes: az az építmény amely mindenki számára önállóan, biztonságosan és kényelmesen, korlátozás nélkül használható.

Akroterion: az ókori görög város fellegvára. Eleinte az uralkodó erődített székhelye, később általában a városállam vallási, ritkábban politikai központja. A leghíresebb görög akropolisz az athéni, amely az i. e. VII: sz. elején a kultuszélet színtere lett. Legjelentősebb épületei (Parthenon, Propülaia stb.) az i.e. V. század második felében épültek. A görög akropoliszhoz hasonló központok az itáliai városokban is kiépültek.

Alagsor: olyan építményszint, amelynek padlószintje az építmény szintterülete legfeljebb 20%-ában kerül 0,70 m–nél mélyebbre a csatlakozó rendezett terepszint alá.

Alagsori helyiség, helyiségcsoport: amelynek a padlószintje bárhol legfeljebb 0,70 m-rel kerül a terepcsatlakozás alá.

Alapterület: épületszerkezettel részben vagy egészben közrefogott helyiség vagy tér vízszintes vetületben számított belső területe (nettó alapterület).

Architráv (epistylion): gerendázat, a görög templomok homlokzatképzésénél kialakult oszlopos-gerendázatos rendszer áthidaló, kiváltó eleme, amely a födém- és tetőgerendázatot hordja, és ezek terhelését átadja az oszlopoknak. A teljes párkány alsó eleme közvetlenül az oszlopfő abakuszán nyugszik. A dór oszloprend architrávja egyszerű, díszítetlen, az iónét és a korinthosziét lépcsősen kiugró sávokkal tagolták.

Archivolt: nyílást, oszlopközöket áthidaló boltív tagozott homlokfelülete. Az ókori római építészetben, majd az ennek formai megoldásait követő későbbi stílusokban az architráv profiljának megfelelően tagozták.

Attika: 1. az épület főpárkánya feletti mellvédszerű fal, amely lehet tömör vagy áttört, architektonikus vagy díszítőelemszerű. Alkalmazták a tetőelfedésére, a homlokzat magasítására, emeletsor kialakítására (attika-emelet), domborművek, feliratok elhelyezésére. Gyakori a róm. építészetben (pl. diadalíveken), de kedvelte a reneszánsz. és a klasszicizmus is. 2. Lapostetők mellvédfala.

Attikai lábazat: az ión oszlop Attikában kifejlesztett lábazata, amely egy nagyobb alsó és egy kisebb felső félköríves profilú korongból, köztük szalaggal szegélyezett homorú gyűrűből áll.

Állagmegóvás (karbantartás): meglévő építmény, építményrész, önálló rendeltetési egység, helyiség kármegelőzése, kárelhárítása érdekében végzett, az eredeti állagának visszaállítását szolgáló építési-szerelési munka.

Állattartó építmény: állatok elhelyezésére szolgáló gazdasági célú építmény.

Árkád: az építmény földszinti három oldalán nyitott, általában közhasználat céljára szolgáló területe.

Átalakítás: meglévő építmény, építményrész, önálló rendeltetési egység, helyiség alaprajzi elrendezésének, vagy külső megjelenésének, illetőleg használati módjának megváltoztatása érdekében végzett, az építmény térfogatát nem növelő építési munka.

Áthajtó: építményen átvezető, járműközlekedésre szolgáló tér.

Átjáró: építményen átvezető, személyi közlekedésre szolgáló tér.

Átlagos belmagasság: a helyiség hasznos alapterületéhez tartozó térfogatnak és a hasznos alapterületnek a hányadosa (m3/m2).

Átrium: 1. az etruszk eredetű ókori római. lakóház központi helyisége, amelynek alaprajza 2 kis oldalszárnnyal bővült téglalap. Mennyezetén a füst elvezetését szolgáló, egyben a csapadékot is bebocsátó nyílás (compluvium), padlójában vízgyűjtő medence (impluvium) volt. Eredetileg az átriumban állott a családi tűzhely; később összejövetelek színhelye lett. 2. az ókeresztény. bazilika előudvara; 3. fedett belső udvar szállodák és más közösségi épületek belsejében.

Átriumház, csoportház (a sorház, láncház, átriumház gyűjtőmeghatározása): építési telkenként egy vagy több önálló rendeltetési egységet (pl. lakást vagy egy üdülőegységet) magába foglaló, egymástól független épületszerkezetekkel és vezetékekkel megvalósított önálló épületelemek, egymáshoz kapcsolt beépítéssel csoportosan elhelyezett együttese.

Bazilika: valószínűleg gör. (hellenisztikus?) eredetű épülettípus, amelynek első fennmaradt emlékei Rómában és környékén ismertek. Ezek kereskedeimi és bíráskodási csarnokok, amelyek a forumon álltak. Hosszanti, kiemelkedő középterüket alacsonyabb oldalterek, rendszerint oszlopos csarnokok vették körül. Hasonló épülettípus a reneszánszban is előfordul. Az antik bazilika számos vonatkozásban az ókeresztény gyülekezeti templomok prototípusává vált; a IV. sz.-tól kezdve a nevét is átvették a nagyméretű, 3- v. 5 hajós keresztény kultuszépületek megjelölésére. Eredeti jelentése később elmosódott, a kk.-i szóhasználatban mindenféle speciális jelentőségű templomra vonatkoztatták, elsősorban olyanokra, amelyek különleges ereklyékkel rendelkeztek, v. kivéte-les funkciókat láttak ei. A modernebb szóhasz-nálatban nagyméretű, rangos templomot jelent.

Beépítettség: a telek legnagyobb beépítettsége, a telek beépített területének a telek teljes - nyúlványos telek esetében a teleknyúlvány területével csökkentett - területéhez viszonyított megengedett mértéke.

Belmagasság: a padlószint és a födém vakolt (burkolt) alsó síkja közötti függőleges távolság.

Belső fekvésű helyiség: homlokzati nyílászáró nélküli helyiség.

Belső kerítés: A telek területén álló, a telek különböző rendeltetésű vagy használatú részeit térbelileg elválasztó, lehatároló építmény.

Biztonságos használhatóság: biztonságosan használható az építmény vagy annak része, ha a rendeltetésszerű használókat nem veszélyezteti állékonysági, tűzvédelmi, egészségvédelmi vagy más szempontból nem megfelelő építményrész, szerkezet, berendezés, építési anyag.

Bővítés: meglévő építmény építményszintjének, vagy beépített térfogatának vízszintesilletve függőleges irányú növelése érdekében végzett építési tevékenység.

Canopus: az ókori egyiptomi temetkezéseknél használtalabástrom vagy agyagedény. A múmiák belső részeit 4-4 canopusban helyezték el a sírokban. Fedeleiket a 4 védőszellem fejszobra díszítette. Ezeket az edényeket az Alexandria melletti Kanóposz városában készítették. Innen az elnevezés, amelyet átvittek az etruszkok emberfej-fedeles hamvedreire is.

Castrum: a római csapatok állótábora. Alaprajza többnyire 2:3 oldalirányú négyszög, amelyet sánccal és tornyokkal erősített fallal vettek körül, és a derékszögű párhuzamosan futó utcákkal tömbökre osztották.

Céh: a kézművesség érdekvédelmét, szakmai képzését biztosító, a céhen kívüliek versenyét kizáró feudális szervezet. Az építő céhek az építőmunka városhoz kötött, a város körzetében monopóliumokkal rendelkező szervezetét alkották, az építőpáholyok viszont nagyobb építészeti feladatok elvégzésére alakultak.

Cella: 1.(naosz, pastoforium) a görög és római templom falakkal határolt belső tere, ahol a kultuszszobor állt. 2. A keresztény építészetben a cella coemeterialis: a föld alatti sírkamrával kapcsolatos föld fölötti kultikus tér; a cella memoriae: föld alatti sírkamra. 3. szerzetesek lakása. Egyes szerzetesrendekben, amelyeknek regulái külön kamrát írnak elő, a szerzetesi lakószoba. 4. börtönökben a rabok kamrája.

Cella coemeterialis: a föld alatti sírkamrával kapcsolatos föld fölötti kultikus tér.

Cella memoriae: a föld alatti sírkamra.

Cella trichora: a cella coemeterialis egyik formája. 3 apszissal bővített, 3 karéjos föld feletti kápolna.

Centrális épület, centrális elrendezés, centrális tér: olyan építészeti formálás, amelynek minden eleme egy középponthoz igazodik, és alaprajza középpontosan szimmetrikus. Legegyszerűbb alaprajzi formái a kör és a négyzet. Ezen elemek — amelyeket olykor szabályos sokszögek helyettesítenek — központosán tükrös kapcsolása változatos és bonyolult megoldásokat teremthet. Gyakran előfordul a centrális és a hosszanti elrendezés összekapcsolása is.

Certosa: a karthauzi kolostorok olasz elnevezése. Ezek templomon, közös helyiségeken kívül a temetőnek is használt kerengő körül csoportosított cellákból állnak.

Chinoiserie: a XVII. sz.-ban fellépő, majd a XVIII. sz.-ban nagyon népszerű díszítőstílus, amelyet kínai és más keleti egzotikus figurák, építészeti részletek alkalmazása jellemez. A kínai művészetből átveszi a szabálytalan, aszimmetrikus elrendezést és a fantázia-gazdag formálást.

Churriguerizmus: José Churriguera szobrászról és építészről elnevezett spanyol barokk építészeti irányzat. A mindent elborító, túlburjánzó díszítmények jellemzik.

Csoportház (a sorház, láncház, átriumház gyűjtőmeghatározása): építési telkenként egy vagy több önálló rendeltetési egységet (pl. lakást vagy egy üdülőegységet) magába foglaló, egymástól független épületszerkezetekkel és vezetékekkel megvalósított önálló épületelemek, egymáshoz kapcsolt beépítéssel csoportosan elhelyezett együttese.

Csukló: 1. két különböző irányú térrész vagy épület közötti összekötő elem. 2. szabadon mozgó összeköttetés két különálló épületszerkezet között.

Csűr: gazdasági épület. Közepén, a szérűben csépelték a gabonát, kétoldalt fiókok szolgáltak a tárolásra.

Csürlös fríz: csúcsára állított négyzethez hasonló, két oldalt lekerekített, másik két oldalán ívelt, csúcsokban végződő díszítőforma.

Csürlös sisak: háromszögű oromzatokból indított, gúla alakú toronysisak, amelyet a görög építészet kedvelt.

Datálás: épületek és épületrészek keletkezési idejének meghatározása. Történhet okleveles adatok, írott és nyomtatott források alapján, magának az épületnek vizsgálatával, ismert korú épületekkel való összehasonlítással és ezeknek a módszereknek a kombinációjával is.

Deambulatórium: 1. az ókori római építészetben a sétálásra alkalmas tetőszerkezet neve. 2. Kóruskörüljáró.

Decumanus: az ókori római felmérési rendszerben a függőleges tengely neve. Ennek mentén építették ki a római katonai tábor, -castrum - vagy városi település K—Ny-i főút-ját.

Dekastylos: 10 oszlopból álló oszlopsor. Tágabb értelemben a rövidebb oldalain, vagy homlokzatán 10 oszlopos ókori templom elnevezése.

Dekoráció: az építészeti tagolás és a társművészetek esztétikai célú, rendszerint felületi elemeinek összessége. Az ornamentikától kevésbé törvényszerű, járulékos jellege különbözteti meg, amit az is kifejez, hogy a dekoráció lehet alkalmi, ideiglenes is.

De stijl: 1917-ben alakult holland művészcsoport, amely az építészetben a szerkezetet és a funkciót hangsúlyozta, a díszítést viszont elvetette. Különösen fontosnak tartotta az épületek térbeli elhelyezését, és nagy szerepet juttatott a színnek. Alapformája, a sarokcsatlakozás nélkül elfutó vonalak, négyzetes felületek.

Diadalív, diadalkapu: 1. egy személy dicsőítésére állított kapu alakú építmény, rendszerint gazdag szobrászati dísszel. Klasszikus formáját a császárkori róma művészetből ismerjük, ahol a diadalív állítása a győztes hadvezér diadalmenetéhez kapcsolódik. 2. a keresztény templomépítészetben a hajót a szentélytől elválasztó boltív. Szimbolikus utalás Krisztusnak a bűn fölött aratott győzelmére.

Diadaloszlop: győztes csaták, vagy hadvezérek emlékére és dicsőségére állított emlékoszlop.

Diafán struktúra: olyan szerkezet, amely átengedi a fényt, anélkül azonban, hogy a mögötte levő formák kivehetőek volnának.

Diakonikon: a szentély mellett, rendszerint dél felől elhelyezkedő helyiség, amely a mise előkészítésére - a főpap fogadására, a szerpapok átöltöztetésére, valamint a miséhez szükséges ruhák, tárgyak és könyvek tárolására - szolgál.

Dzsámi: mohamedán vallású országokban nagymecst a pénteki ima céljára. Mohamed házából alakult ki, kezdetben udvarból és oszlopsoros csarnokból ált.

Előkert: az építési teleknek a közterület vagy a magánút felőli határvonala (homlokvonala) és az e felé meghatározott építési határvonala (előkerti határvonal), illetőleg az oldalkertje(i) között fekvő része.

Előlépcső: az építmény megközelítését szolgáló az épület körüli járda illetve rendezettcsatlakozó terepszint és az építmény első bejárati szintje közötti szabad lépcső.

Emeletráépítés: meglévő építmény függőleges irányú bővítése egy vagy több emeleti szint létesítése érdekében.

Emeletszint: földszint feletti építményszint.

Energetikai tanúsítvány: igazoló okirat, amely az épületnek (önálló rendeltetési egységnek, lakásnak) a külön jogszabály szerinti számítási módszerrel meghatározott energetikai teljesítőképességét tartalmazza.

Energiaszolgáltató szervezet: a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény szerinti egyetemes villamosenergia-szolgáltató, a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény szerinti távhőszolgáltató, a földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény szerinti közüzemi szolgáltató.

Epistylion: lásd - architráv

Erkély: az épület homlokzati síkjától kinyúló, szerkezetileg rendszerint konzolos, függesztett, vagy pontszerűen alátámasztott kialakítású és helyiséghez közvetlenül csatlakozó külső tartózkodó tér.

Építési határvonal: a telek előkertjét, oldalkertjét és hátsókertjét meghatározó vonalak.

Építési hely (telek beépíthető része): az építési teleknek az elő-, oldal- és hátsókerti építési határvonalai által körülhatárolt területrésze, amelyen - a védőtávolságok megtartásával - az övezeti előírások szerinti telekbeépítettség mértékéig az épület(ek) elhelyezhető(k).

Építési övezet: a beépítésre szánt (beépített) területek területfelhasználási egységein belüli egyes területrészeken a felhasználás és az építés feltételeit és módját meghatározó besorolás.

Építési vonal: az építési helyen belül vagy annak határvonalán a helyi építési szabályzatban meghatározott olyan vonal(ak), amely(ek)re az épületet kötelezően helyezni kell.

Építménymagasság (H): az építmény valamennyi, a telek beépítettsége meghatározásánál figyelembe veendő építmény kontúrvonalára állított függőleges felületre vetített homlokzati vetületi-felület összegének (F) valamennyi, e vetületi-felület vízszintesen mért hosszának összegével (L) való osztásából (F/L) eredő érték. Az építménymagasság megállapítása során: a) az egyes homlokzati vetületi-felületeket az adott felületi síknak és a legfelső teljes építményszint záró szerkezetének felső síkjának metszésvonala vagy érintővonala és a síknak a rendezett tereppel való metszésvonala közötti magassággal kell megállapítani, legfeljebb 6,0 m magasságú két oromfal kivételével, amelyek nem az építmény hosszoldalán állnak, b) az egyes homlokzatfelületekhez hozzá kell számítani – a kémény, a tetőszerelvények, a 0,5 m2-t meg nem haladó felületű padlásvilágító ablak és az 1,0 m2-t meg nem haladó felületű reklámhordozók kivételével – mindazoknak az építményrészeknek (attikafal, torony, kupola, tető, tetőrész vagy egyéb építményrész) a felületét, amelyek az a) pont szerinti metszésvonalra vagy érintővonalra az építmény irányában emelkedő 45o alatt vont sík fölé emelkednek, ezen építményrészeknek az illető homlokzat felületi síkjára ugyancsak 45° alatt vont – az előzővel párhuzamos – síkkal történő vetítéssel meghatározott magasságával, c) a négy oldalról körülhatárolt légakna, légudvar, belső udvar homlokzatfelületeit, valamint a loggiák belső oldalfelületeit és azok vízszintesen mért hosszait figyelmen kívül kell hagyni, d) az egy telken álló több épület magasságát külön-külön kell figyelembe venni. Az épület egy homlokzatának magasságát a hozzá tartozó F/L érték alapján kell megállapítani.

Építményszint: az építmény minden olyan szintje, amely padlószinttel rendelkezik.

Fagyhatár (mértékadó): a rendezett terepcsatlakozástól mért azon talajmélység, ahol még a talaj nem fagy át.

Felújítás: meglévő építmény, építményrész, önálló rendeltetési egység, helyiség rendeltetésszerű és biztonságos használhatóságának, valamint üzembiztonságának megtartása érdekében végzett (jókarbantartási) építési tevékenység.

Felvonulási építmény: az építmény(ek) kivitelezése célját szolgáló, annak befejezéséigfenntartható építmény.

Ferdesoros beépítés: úthoz, utcához hegyes-, vagy tompaszögben záródó oldalhatárú keskeny telkek speciális beépítési módja. Fűrészfogas beépítés esetében a lakóházak az oldalsó telekhatárok mentén, egymással párhuzamosan épülnek, utcai homlokzatsíkjuk pedig az utcavonallal hegyesszöget bezárva.

Fogyatékos személy: az a személy aki mozgásszervi, érzékszervi, értelmi képességeinek tartós korlátozottsága vagy egyéb súlyos egészségkárosodása miatt az építmények akadálymentes használat követelményeinek biztosítása nélkül akadályozott.

Folyosó: önálló rendeltetési egységek, helyiségek megközelítésére, összekapcsolására szolgáló közös használatú közlekedő.

Forum: az ókori római városok vásártere, főtere, a város politikai, vallási, közigazgatási és kereskedelmi életének központja. Általában a város egymást metsző két főútjának találkozási pontján fekvő, nyújtott téglalap alakú térség.

Földszint: olyan építményszint, amelynek padlószintje az építmény szintterülete legfeljebb 20%-ában és legfeljebb 0,70 m–rel kerül a csatlakozó rendezett terepszint alá.

Földszinti helyiség, helyiségcsoport: amelynek padlószintje sehol sem kerül a csatlakozó terepszint alá.

Füles ablak, füles ajtó: ablak (III ajtó-) keretelés, amely a felső ablakoknál az alsó sarkokon esetleg szögletes v. ívelt vonallal, fülszerűén kiszélesedik. A manierista és főként a barokk építészet jellegzetessége.

Füles bástya: az öl. bástyás erődítési rendszerben (olaszbástya) a 16. sz. elején alkalmazott 5 szögű bástyatípus továbbfejlesztett formája, amelynél a bástyát általában nyílás nélküli homlokoldalait meghosszabbítva két oldalt nyúlványokkal, „fülekkel" látták el. Ezek takarták a fülek mögötti zugokban kialakított ágyúkamrák lőréseit.

Fülkagylódísz: a 15—17. sz.-ban a francia németalföldi és német díszítőművészetben alkalmazott, kisebb-nagyobb, fülkagylóra emlékeztető elemekből összetett torma.

Fülke: szögletes v. íves alaprajzú térkiszögellés (apszis, concha), vagy falmélyedés (falfülke, ülőfülke, vakárkád).

Fürészfogas beépítés: fűrészfogas beépítés esetében a lakóházak az oldalsó telekhatárok mentén, egymással párhuzamosan épülnek.

Fürészfogas fríz: fűrészfogas keresztmetszetű díszítőszalag, amely élére állított, ferdén egymás mellé helyezett téglákból, vagy kövekből tevődik össze.

Füzérdísz: festőn, girland: összefont virágokból, levelekből, gyümölcsökből álló, gyakran szalagokkal átkötött, egyik végén, vagy 2 pontján felfüggesztett füzért ábrázoló díszítmény. Az antik és a ren. művészet, valamint a copf-stílus (copffüzér) kedvelt díszítőmotívuma.

Galéria: helyiség légterének részleges - az alapterületének legfeljebb 75%-án és csak vízszintes szerkezettel történő - megosztásával kialakított belső (közbenső) szint, amelyen helyiség és 1 m-nél magasabb tömör korlát vagy fal nem létesül.

Geiszon: az ókori görög építészetben a párkány szimából (párkányelem, tagozat) és az azt alátámasztó tagozatokból álló koronájának a neve. Egyesíti az esővíz elvezetésének gyakorlati és a homlokzat lezárásának esztétikai funkcióját.

Gerendalyuk: az épületek falazásakor használt állványzat gerendavégeinek az állványzat lebontása után megmaradt helye. Középkori épületek falain gyakran látható, többnyire szabályos sorokban és távolságokban.

Gerendamennyezet: a lefedett helyiségből látható, deszkázattal el nem takart gerendázatú fafödém.

Hasznos alapterület: az alapterületnek azon része, amelyen a belmagasság legalább 1,90 m. (A fogalom nem vonatkozik a terek használhatóságára.)

Hasznos alapterület (enrgetika): az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (OTÉK) fogalommeghatározásának keretein belül valamennyi épületszint hűtött-fűtött helyiségei alapterületének összege.

Hátsókert: az építési telek hátsó telekhatára és az e felé meghatározott építési határvonala (hátsókerti határvonal), illetőleg az oldalkertje(i) között fekvő része.

Helyiség: a rendeltetésének megfelelően épületszerkezettel minden irányból körülzárt tér.

Helyreállítás (újjáépítés): építmény rendeltetésszerű és biztonságos használatra alkalmassá tétel érdekében végzett felújítási tevékenység az építmény építményrész, eredeti építészeti, alaprajzi kialakításának lehetséges megtartása mellett.

Homlokzat: az építménynek a nézőpont felé eső legkülső pontjára illesztett függőleges felületre vetített terepcsatlakozása felett látható része.

Huzamos tartózkodásra szolgáló helyiség: amelynek a használata folyamatosan két óra időtartamot meghaladó, vagy amelynél a használatok közötti szünet időtartama a két órát nem éri el.

Ikerház: két szomszédos építési telek közös oldalhatárán álló, egymástól független épületszerkezetekkel és vezetékekkel megvalósított, nyílás nélküli tűzfalakkal csatlakozó két olyan önálló épület, amely azonos vagy hasonló homlokzati kialakítású.

Impluvium: az átrium közepén, a compluvium (négyszögű középső nyílás) alatt kialakított esővízgyűjtő medence az ókori római lakóházakban.

In antis: ante templom: az ókon görög és római templom legegyszerűbb elrendezési formája. A cella 2 oldalfalának falnyelvszerűen kiugró, végükön pillértagolással kiképzett nyúlványai előcsarnokot fognak közre és többnyire a közöttük álló oszlopokkal alkotják a főhomlokzatot.

Indadísz: stilizált hullámos vagy csigavonalú, virágos és leveles növényi motívum. Az ókor óta az építészet kedveit díszítőeleme.

Injektálás: szerves vagy szervetlen anyagoknak folyós állapotban nyomás útján a talajba kőzetbe vagy az épület szerkezetébe juttatása, hogy ott ragasztó, szilárdító tömörítő vagy konzerváló hatást fejtsenek ki.

Inkrusztáció: színes márvány vagy téglalapocskák minta szerinti berakása, a fal és a padló díszítésének az ókor óta kedvelt eljárása.

Intérieur: enteriőr.

Internacionális stílus: 1. a 14—15. sz.-i udvari ggótikus művészetnek Európa szerte jelentkező áramlata; 2. két amerikai építész, H. R. Hitchcock és Ph. Johnson 1932-ben megfogalmazott elnevezése a 20. sz.-i építészet uralkodó törekvéseire. Az internacionális stílus építészetét nem a tagolás, hanem a volumen (terjedelem) határozza meg.

Intrados: ivbéllet

Ión kima: olyan párkánytámasztó tagozat (kima), amelynek metszetvonala negyed kör vagy negyed ellipszis alakú. Plasztikus díszítése iándzsahegy alakú és tojásdad minta (tojás-sor). III. levéiforma váltakozásából áll.

Ión oszlopfő: az ókori oszlopfő kiképzésének Kisázsiában az ión görög területeken kialakult formája (oszloprend). Eredete talán a kisázsiai faépítkezés hagyományaiban keresendő. Részei: a négyzet alaprajzú lemeztag (abakusz), alatta a 2 oldalra hajló csigadísz (voluta) és a tojássorral díszített párnatag (echinus), két eltérő nézete van.

Ión oszloprend: az ókon görög oszloprendek egyike, amelynek két fő típusa van: a kisázsiai és az attikai. A kannelurázott oszlop a két fő típusnál eltérően tagolt lábazaton áll (attikai lábazat). A fejezet: ión oszlopfő, attika oszlopfő. A hármas tagolású architráv és a geiszon fogsora fogja közre az ión kimával keretei frízt.

Ipari műemlék: az ipari-gazdasági fejlődés jelentős és jellegzetes tárgyi emlékei, bizonyítéka (malmok, gyárak, kézműves műhelyek, gazdasági épületek).

Iszlám építészet: ókori átvételek után a 9. sz.-ra fejlesztette ki sajátos formáit. Fő elemei az oszlopos, árkádos udvar, a kupola, a boltíves csarnok (liván) és a minaret. Gazdag ornamentális felületdíszítés jellemzi.

Izometrikus (izonomrtrikus) ábrázolás: olyan axonometrikus ábrázolás, amelynél az éleket rövidülés nélkül rajzolják fel, vagyis az ebben a rendszerben ábrázolt egységkocka minden éle egyenlő hosszúnak látszik, képének kontúrjai szabályos hatszöget alkotnak.

Ívbéllet: intrados: a boltív (vagy boltozat) látható belső, homorú felülete.

Ívmagasság: az ív vállvonala és záradék-pontja között mért függőleges távolság.

Ívmező: íves záródású nyílások vállvonal fölötti, a vállvonallal és az ívvel körülhatárolt része. Kapuknál és ajtóknál a középkorban, a vállvonalban elhelyezkedő szemöldökgerenda fölött az ívmezőt fülkeszerűen, visszaugratott síkban befalazták, és festett vagy szobrászati, ornamentális vagy figurális dísszel töltötték ki (timpanon). Ablakok ívmezejét a gótikában kőrácsokkal tagolták.

Ívnyílás: az ív vállai közötti vízszintes távolság.

Ívsor, ívsorfriz: vak félkörívek sorából álló díszítőszalag. A reneszánsz építészetben gyakori friz.

Jakab-stílus: Jacobean style: az angol reneszánsz építészet egyik fázisa, I. Jakab angol király (1603—1625) korának építészeti stílusa. Főleg téglaépítészet. Gyakran közvetlen itáliai előképeket dolgozott fel. Józanabb, mértéktartóbb, kevésbé díszes mint az Erzsébet-stílus.

Jégtörő: a hidak pillérét a zajló jég ellen védő, rendszerint ácsolt szerkezetű építmény.

Jezsuita stílus: a barokk stílus ma már nem használt, helytelen elnevezése. A név használatát látszólag az indokolta, hogy a barokk főleg a jezsuita rend építkezései nyomán terjedt el.

Jugendstil: a szecesszió német elnevezése.

Kábelhíd: függőhíd

Kabinet: fejedelmi dolgozószoba, később kisebb szoba, közvetlen kijárat nélküli melléktér. Zárt, intim volta folytán a kastélyokban gyakran műalkotások, gyűjtemények elhelyezésére használták.

Kerítés: A telek területét a közterülettől, illetve a szomszédos telkek területétől térbelileg elválasztó, lehatároló építmény.

Kerti építmény: Az építési telken belül pihenés, játék, szórakozás, kikapcsolódás céljára szolgáló műtárgy (pl. hinta, csúszda, homokozó, lugas, szökőkút, kerti tó, kerti grill, kerti pavilon, terasz, kerti víz- és fürdőmedence, kerti épített tűzrakóhely, kerti zuhanyozó, kerti napkollektor, legfeljebb 20 m2 vízszintes vetülettel kialakított kerti tető, kerti szabadlépcső (tereplépcső) és lejtő).

Kézműipari építmény: olyan ipari vagy üzemi rendeletetésű építmény, amelyben a főhelyiségek összes alapterülete nem haladja meg a 100 m2-t, a foglalkoztatottak száma legfeljebb 5 fő és az üzem működése során kielégíti a lakóterületre megállapított egészségügyi és környezetvédelmi követelményeket.

Koré: álló leányszobor, hosszú ruhában. Az archaikus görög szobrászat kedvelt tárgya.

Korszerűsítés: meglévő építmény, építményrész, önálló rendeltetési egység, helyiség rendeltetésszerű és biztonságos használatra alkalmasságának javítása, használati értékének, teljesítőképességének, üzembiztonságának növelése érdekében végzett építési-szerelési munka.

Környezetterhelési határérték: jogszabályban a terület-felhasználási egységre a terület rendeltetésszerű használhatósága érdekében meghatározott levegő- (por, fűst, szag), víz- és talajszennyezettség, továbbá a zaj-, a rezgés-, és a sugárterhelés megengedett felső határértéke.

Környező terepszint: a telekhez csatlakozó szomszédos telkek rendezett terepszintje.

Középfolyosó: olyan zártfolyosó, amelynek mindkét hosszanti oldalát helyiségek, helyiségcsoportok határolják.

Középmagas építmény: amelyben a legfelső építményszint szintmagassága 13,65 m és 30,0 m között van.

Közhasználatú építmény: az Étv 2.§ -ban maghatározott építmény.

Közkert: egy meghatározott főfunkciót (játék, sport, pihenés stb.) szolgáló 1 ha-nál kisebb területű, közterületi zöldterület, amelyet bárki használhat.

Közműpótló: a vezetékes közműellátást helyettesítő műtárgy (pl. kút, szennyvíztároló, aggregátor).

Közpark: több funkciót szolgáló, legalább 1 ha nagyságú és legkisebb oldalmérete is 8o m-nél nagyobb, közhasználatú közterületi zöldterület, amelyet bárki használhat.

Köztárgy: közterületen vagy közhasználat céljára átadott területen álló pl. művészeti-, kegyeleti alkotás, emlékmű, díszkút, szökőkút, közvilágítási, közlekedésirányítási, hírközlési, postai, kertépítészeti műtárgy, illetőleg geodéziai jel, utcabútor.

Közvetett természetes megvilágítás: közvetlen természetes megvilágítású helyiségen, helyiségrészen keresztül történő megvilágítás.

Közvetlen természetes megvilágítás: közvetlenül a szabadba nyíló, bevilágításra szolgáló felületen keresztül történő megvilágítás.

Közvetlen természetes szellőzés: közvetlenül a szabadba nyíló nyílászárón vagy szellőzőkürtőn, szellőzőcsatornán keresztül történő gravitációs légcsere.

Kurosz: ruhátlan görög ifjú szobra.

Lamassu: asszíriai szárnyas bika, ami az ókori asszír épületek bejáratánál elhelyezett emberfejű szárnyas bikaszobor.

Láncház, csoportház (a sorház, láncház, átriumház gyűjtőmeghatározása): építési telkenként egy vagy több önálló rendeltetési egységet (pl. lakást vagy egy üdülőegységet) magába foglaló, egymástól független épületszerkezetekkel és vezetékekkel megvalósított önálló épületelemek, egymáshoz kapcsolt beépítéssel csoportosan elhelyezett együttese.

Légakna: közel azonos légszennyezettségű mellékhelyiségek közvetlen természetes szellőzésére szolgáló, épületszerkezetekkel körülhatárolt, vagy a szomszédos építési telek beépítéséig a telekhatárhoz csatlakozó oldalán nyitott tér.

Légudvar: helyiségek közvetlen természetes szellőzésére és megvilágítására szolgáló, épületszárnyakkal, határfalakkal körülhatárolt belső udvar, vagy a szomszédos építési telek beépítéséig a telekhatárhoz csatlakozó oldalán nyitott tér.

Lépcsőkar szabad szélessége: a lépcsőkorlátok, illetőleg a korlát és a fal között mért legkisebb vízszintes távolság.

Loggia: az épület homlokzati síkján belül lévő, három oldalról falakkal, alulról és felülről födémekkel, a homlokzat síkjára eső oldala felől pedig korláttal vagy mellvéddel határolt, helyiséghez közvetlenül csatlakozó külső tartózkodó tér.

Magánkert: nem közterületi zöldterület, amely lehet közhasználat számára korlátlanul, vagy korlátozottan megnyitott, illetőleg közhasználat elől elzárt.

Magasépítmény: amelyben a legfelső építményszint szintmagassága a 30 m-t meghaladja.

Magastető: olyan tető, amelynek lejtése a 10%-ot meghaladja és általában tetőteret képez.

Masztaba: téglatest formájú ókori sírépítmény; az alatta, a földben elrejtett sír a tetőről nyíló - kővel elzárt - járaton keresztül közelíthető meg.

Megaron: lakóház jellegzetes elrendezése pl. Trójában és Mükénében.

Melléképítmény: az építési telek illetve azon álló épületek rendeltetésszerű használatához, működtetéséhez szükséges építmény a) közmű-becsatlakozási műtárgy, b) közműpótló műtárgy, c) hulladéktartály-tároló, d) önálló - épülettől különálló - kirakatszekrény, e) kerti építmény, f) háztartási célú kemence, húsfüstölő, jégverem, zöldségverem, g) állat ól, állatkifutó, h) trágyatároló, komposztáló, i) siló, ömlesztett anyag-, folyadék- és gáztároló, j) szabadon álló és legfeljebb 6,0 m magas szélkerék, antenna oszlop, zászlótartó oszlop.

Melvédfal: épületek homlokzatán, lépcsőn, teraszon, többszintes átriumok mentén emelt alacsony (nem szint magaságú) fal.

Metopé: dór oszlop frízében a trigliefek közötti négyszögletes mező, amelyet terrakotta- vagy kőlapok alkottak. A lapot gyakran festéssel vagy plasztikus dísszel (pl. rozetta) látták el.

Mezőgazdasági birtoktest: egy mezőgazdasági birtokközponthoz tartozó, attól - a közigazgatási egységtől függetlenül - legfeljebb 20 km-es távolságon belüli, az ingatlannyilvántartásban önálló helyrajzi számon bejegyzett és azonos családi mezőgazdasági vállalkozás tagjainak tulajdonában álló termőföldterületek és a működéshez szükséges üzemi és lakó építmények elhelyezésére szolgáló kivett területek összessége.

Nekropolisz: sírváros, ilyen pl. az Egyiptomban kialakult temetkezési forma, ahol az uralkodók temetkezési helye körül az előkelők sírépítményeiből egész ilyen város alakult ki.

Nyíláskeret: falnyílások kő-, műkő- vagy vakolatszegélye. A keret részben tartósság, részben díszítés céljából készül. Alsó vízszintes eleme a könyöklő, a felső a szemöldök.

Nyitott fedélszék: az építészeti térnek olyan — boltozat vagy síkfödém nélküli — lefedése, amelynél a teret közvetlenül a tetőhéjazat fedi, így a tetőszerkezet belülről láthatóvá válik. Tulajdonképpen a padlástér bevonása a tér belsőbe. Általában másodrendű épületeken fordul elő. A középkorban templomoknál is alkalmazták.

Nyitott timpanon: csonka oromzat: olyan timpanon, amelynek a vízszintes párkányából 2felől kiinduló egyenes vonalú v. íves lezárása középen nem ér össze. A nyitott közép részt rendszerint valamilyen díszítő elem (pl. címer, váza) foglalja el. Főpárkány fölött, épülethomlokzat lezárásaként ritkán fordul elő, inkább nyílások fölött és berendezési tárgyakon alkalmazták. A 16. sz. végétől terjedt el, a korai barokkban a leggyakoribb.

Nymphaeum: nymphaion eredeti jelentése szerint a nimfák v. istenek szentélye, a hellenisztikus és a rom. korban források és kutak szobrokkal, mozaikokkal díszített építészeti kerete. Olykor grotta szerű kiképzésűek, oszlopos körtemplomok. A barokk is alkalmazta kertdíszítés gyanánt.

Nyomófeszültség: az a legnagyobb feszültség, amelyet az anyag nyomás hatására károsodás nélkül elvisel.

Nyomószilárdság: az a legnagyobb nyomóerő, amelyet az anyagtörés, repedés nélkül elvisel.

Obeliszk: négyszögletes, felfelé keskenyedő, csúcsban végződő kőoszlop. Eredetileg óegyiptomi napszimbólum, amelynek csúcsát gyakran arannyal borították, törzsére feliratokat (naphimnuszokat stb.) véstek.

Occidentatio: általában a vértanúk kultuszát szolgáló templom Ny—K-i (tehát a többi temploméval ellentétes) irányú tájolása.

Oculus: ökörszem

Oldalkert: az építési teleknek a szomszédos telekkel közös oldalhatára és az e felé meghatározott építési határvonala (oldalkerti határvonal) között fekvő része.

Opus caementicium: szabálytalan kövekből álló falazat az ókori rómaiaknál, a közöket habarcs tölti ki.

Opus diamictum: kötőkő nélküli falazat az ókori rómaiaknál.

Opus mixtum: vegyes falazat.

Oromfal: a magastetővel lefedett épület (épületrész) homlokzati falának az a része, amely a tetőszerkezet végeit lezárja.

Ódeion: elsősorban zenei előadások számára épített, fedett ókori épület. A rom. odeumok az i. e. 1. sz.-tól színházépületek.

Ókeresztény építészet: a késői antik építészetnek a korai kér. vallási és közösségi igényeinek szolgálatában kialakult építészete, a középkori építészet közvetlen előzménye. Különösen a keletrómai birodalomban éles határ nélkül ment át a 6. sz.-ban a bizánci építészetbe. Kezdeti szakaszában fő feladatai a korai kér, közösségek céljait szolgáló épületek, a mártírkultusszal.

Önálló parkolóterület: nem közlekedési területbe tartozó egy helyrajzi számon nyilvántartott telken kialakított járműtároló terület.

Önálló rendeltetési egység: meghatározott rendeltetés céljára önmagában alkalmas helyiség vagy helyiségcsoport amelynek a szabadból vagy az épületen belül közlekedőből nyíló önálló bejárata van.

Övezet: a beépítésre nem szánt területek területfelhasználási egységein belüli egyes területrészeken a felhasználás és az építés feltételeit és módját meghatározó besorolás.

Padlószint: födémszerkezetek (aljzatszerkezetek) padlóburkolattal ellátott vízszintes járófelülete.

Pinceszint: olyan építményszint amelynek padlószintje az építmény szintterülete több mint 20%-ában kerül 0,70 m –nél mélyebbre a csatlakozó rendezett terepszint alá.

Pinceszinti helyiség, helyiségcsoport: amelynek padlószintje több mint 0,70 m-rel kerül a terepcsatlakozás alá.

Rehabilitáció: elavult, de értéket képviselő településrész, tömb olyan felújítása, amely során az úthálózat és az épületállomány erre érdemes elemeinek megtartásával, korszerűsítésével, az alkalmatlan épületek, épületrészek elbontásával, esetleg azok új épületekkel történő pótlásával történik az érintett terület értékének a kornak megfelelő színvonalra emelése.

Rekonstrukció: zömében avult településrész olyan korszerűsítése, amelynél az épületek nagy része bontásra kerül és szükség szerint az úthálózat és a tömbosztás is módosul a jelen igényszintnek megfelelő állapot elérése érdekében.

Rendeltetés: az a használati cél, amelyre az építmény, az önálló rendeltetési egység vagy a helyiség létesül, illetve amire használják.

Rendeltetés-módosítás: az építmény használati céljának az olyan megváltoztatása amely általában változást eredményez az állékonyság, a tűzbiztonság, az egészségvédelem, a környezetre gyakorolt hatás, a használati biztonság, a zaj- és rezgéskibocsátás tekintetében, a megelőző használathoz képest.

Részleges akadálymentesítés: ha a meglévő építmény, építményrész utólagos akadálymentessé történő átalakítása kisebb területre, építményrészre terjed ki, mint az az építmény rendeltetése alapján elvárható, ideális volna, és/vagy az építmény egyes részletei nem felelnek meg az akadálymentesség követelményéhez előírt méreteknek, szabályoknak, azonban az építményben lévő közszolgáltatások így is hozzáférhetők mindenki számára.

Revitalizáció: a különösen értékes, elsősorban számos műemléki értékkel rendelkező, elavult, élettelen településrész „újraélesztése”, a történeti érték megtartásával, minimális kiegészítő, nagyrészt helyreállító beavatkozással.

Romonád, romenád: Boltozatok mintaívekből és deszkázatból álló zsaluzatának hagyományos neve.

Sorház, csoportház (a sorház, láncház, átriumház gyűjtőmeghatározása): építési telkenként egy vagy több önálló rendeltetési egységet (pl. lakást vagy egy üdülőegységet) magába foglaló, egymástól független épületszerkezetekkel és vezetékekkel megvalósított önálló épületelemek, egymáshoz kapcsolt beépítéssel csoportosan elhelyezett együttese.

Szabad belmagasság: előírt legkisebb belmagasság, amelybe a határoló faltól vízszintesen mért 0,20 m-es sávon belül, a padlótól mért 1,90 m magasságig beálló épületszerkezet vagy rögzített vezeték figyelmen kívül hagyható.

Szabad keresztmetszet, szabad méret: amelybe a világítótest kivételével épületszerkezet, szerelvény vagy más szerkezet nem állhat be.

Szabad lépcső: csapadéktól nem vagy csak részben védett, oldalról legfeljebb korláttal lehatárolt lépcső.

Szabályozási vonal: a közterületet és az egyéb nem közterületet elválasztó vonal.

Szennyvízszikkasztó műtárgy: szakszerű talaj-abszorpciós csatornapótló létesítmény (oldóakna és drénezett talajszűrő).

Szintkülönbség: födémszerkezetek (aljzatszerkezetek) felső síkja közötti függőleges távolság.

Szintmagasság: az építmény főbejárata – bejárati előlépcsője – előtti járda szintje és az építményszint padlófelülete közötti függőleges távolság.

Szintterület: az építményszint (vakolt, burkolt) épületszerkezetei által elfoglalt területtel növelt alapterülete (bruttó építményszint terület), amelybe nem kell beszámítani a földszinti fedetlen terasz alapterületét.

Szintterület-sűrűség: a beépítésre szánt terület egyes területfelhasználási egységein elhelyezhető épületek összes szintterületének és a területfelhasználási egység területének viszonyszáma.

Tabularium: köz- vagy magánlevéltár az ókori Rómában.

Technológiai utasítás: tevékenység (folyamat) vagy gépek (berendezések) rendeltetésszerű alkalmazásához, használatához szükséges követelményeket tartalmazó műszaki dokumentáció.

Telek beépített területe: a telken álló, a terepcsatlakozáshoz képest 1,o m-nél magasabbra emelkedő építmények vízszintes síkban mért vetületi területeinek összege. A 35. § (9) bekezdésének a) pontja szerinti épületkiugrás vízszintesen mért vetületi területét a telek beépítettségének számítása során figyelembe kell venni. A vetületi területek számítása során figyelmen kívül kell hagyni: a) az árnyékszék, a növénytermesztés céljára szolgáló, legfeljebb 7,00 m-es gerincmagasságú növényház (üvegház), fóliasátor, a terepszint alatti építmény, a melléképítmények és a telken és a telek határain álló kerítés, b) az építményhez tartozó előlépcső, valamint a terepcsatlakozástól legalább 2 m-rel magasabban lévő erkély, függőfolyosó, ereszpárkány, előtető – az építmény tömegétől kiálló részeinek – az építménytől számított 1,50 m-es sávba eső vízszintes vetületét.

Telek legnagyobb beépítettsége: a telek beépített területének a telek teljes - nyúlványos telek esetében a teleknyúlvány területével csökkentett - területéhez viszonyított megengedett mértéke.

Telek zöldfelülete: a teleknek a 25.§ (1) bekezdése szerinti azon növényzettel borított területe (legkisebb zöldfelülete), ahol a termőtalaj és az eredeti altalaj, illetve a talajképző kőzet között nincs egyéb más réteg.

Terasz: a loggia és az erkély kivételével – helyiséghez, önálló rendeltetési egységhez vagy azok közös közlekedőihez kapcsolódó, padlóburkolattal ellátott külső tartózkodótér.

Terepcsatlakozás: az építmény, építményrész és a közvetlenül hozzá csatlakozó rendezett terep (járda) érintkezési vonala.

Terepszint alatti építmény: olyan, szerkezetileg önálló építmény, amely földdel fedve is – a bejárat felöli oldal kivételével – legfeljebb 1,oo m-rel emelkedik ki a környező (szomszédos) és a csatlakozó terepszintből, és legfeljebb bejárati vagy tereplejtő felöli homlokzatfelülete van, és legfeljebb a tereplejtő felöli és az olyan oldalhomlokzati felületrésze kerül a terepszint fölé, amelyhez a terepbevágásban közvetlenül kerti szabadlépcső vagy lejtő csatlakozik (pl. pince, támfalgarázs).

Területfelhasználási egység: a település igazgatási területének a jellemző rendeltetés szerint megkülönböztetett területegysége, amely a jellemző vagy kijelölt településfunkciónak biztosít területet.

Tervezési program: a tervező és az építtető által is aláírt olyan szöveges dokumentum, mely az építészeti-műszaki tervezés tárgyát képező építési tevékenységgel kapcsolatos alapvető megbízói elvárásokat, követelményeket, valamint az ezek megvalósításával kapcsolatos tervezői álláspontot, a tervezési és az építési tevékenység ütemezését (szakaszolását) tartalmazza.

Tetőfelépítmény: a tető fölé emelkedő, az épület rendeltetésszerű használatát biztosító épületrész, a kémények, a szellőzők és a tetőablakok kivételével. (Pl. felvonó gépház, lépcsőház tetőkijárata).

Tetőtér: az épület legfelső építményszintje feletti födémszerkezet felső síkja és a magastető szerkezetének alsó síkja közötti – minden irányból épületszerkezettel körülzárt – tér (a beépítés nélküli tetőtér (padlás) nem minősül építményszintnek).

Tetőtér-beépítés: tetőtérben helyiség(ek), helyiségcsoport(ok) vagy önálló rendeltetési egység építésével új építményszint (emeletszint) létrehozása.

Tholosz: 1. Ókori görög és római köralaprajzú épület, gyakran templom; 2. Ritkábban kupola; 3.tholosz-sír: az égeikumi bronzkorban igen elterjedt, kör alaprajzú, gyakran álkupolával fedett sírépítmény.

Timpanon: a nyeregtetős épületek egyenlő szárú háromszög alakú, párkánnyal keretelt orommezője, amelyet gyakran szobrászati dísszel töltöttek ki. Ablak- és ajtónyílások felett a keretelés, aedicula részeként is gyakran alkalmazzák a timpanont íves záródással és nyitott timpanon alakban.

Többszintes épület: amelyben a legfelső építményszint szintmagassága legfeljebb 13,65 m.

Többszintes növényállomány: a zöldfelületet egyszerre gyep-, cserje- és lombkoronaszinttel fedő növényzet.

Tömegtartózkodásra szolgáló helyiség: egyidejűleg 300 személynél nagyobb befogadóképességű helyiség.

Tömör kerítés: olyan kerítés, melynek a kerítés síkjára merőleges átláthatósága 50 %-nál nagyobb mértékben korlátozott.

Triglif: a dór oszloprend párkányfrízén az oszlopok fölött és az oszlopokközök felezésében a fríz síkjából kiemelkedő kőhasáb.

Tripusz (triposz): (gör., háromlábú) az ókori görögöknél és rómaiaknál háromlábú bronzállvány, amelyre tálat, áldozati serpenyőt helyeztek. Többnyire összecsukható formában készült.

Tűzfal: az építménynek – általában a teleknek a szomszédos telekkel közös telekhatárán álló – olyan függőleges térelhatároló falszerkezete, amelynek tűzállósági határértéke megfelel a tűzvédelmi előírás követelményeinek és amely a tetőhéjazat fölé emelkedik.

Tympanon: lásd: timpanon

Udvar: épülettel, kerítéssel körülvett szabad tér. Rendeltetése szerint díszudvar, gazdasági udvar vagy kis alapterületű világítóudvar, légudvar, amely épületbelsőben lévő helyiségek bevilágítására és szellőzésére szolgál. Helyzete szerint előudvar, 3 oldalán épületszárnyakkal szegélyezve, épületszárnyakkal körülzárt belsőudvar.

Udvarház: kisebb nemesi birtok gazdasági központját és egyben a birtokos lakhelyét is magába foglaló lakó- és gazdasági épület vagy épületegyüttes.

Urbanisztika: városépítészet: azoknak a technikai, adminisztratív és szociális tevékenységeknek az összessége, amelyek az emberi települések harmonikus, racionális fejlődését teszik lehetővé. Ide tartozik a települések egészének, részeinek vagy egyes településcsoportoknak a fejlesztése, tervezése, építése, valamint az ezekkel járó szervezési, igazgatási és jogalkotási munka.

Urbs: város, nagyváros, a régi rómaiaknál Róma városa.

Usebti: múmia alkú kis szobrocska. Az egyiptomiak a középső birodalom óta a holtak sírjába tették, hogy hiedelmük szerint az elhunyt helyett dolgozzon.

Ülőfülke: (sedilia) falba mélyített fülke, pillérekkel, oszlopokkal tagolt, boltozott, ülőpados fülkesor a középkori egyházi és világi építészetben. Templomokban a szentély D-i falában, Közép-Európában városi lakóházak kapujában is gyakori.

Vadászkastély: a feudális birtokgazdálkodás reprezentatív központja, a földesúrnak vagy fejedelemnek és környezetének fényűzően berendezett alkalmi tartózkodási és szórakozóhelye.

Vakablak: (álablak) az ablak formájával, keretelésével azonos kiképzésű falfülke, amely mint tagoló elem (az álajtóhoz hasonlóan) a homlokzat nyílásritmusát biztosítja

Vakajtó: Ál ajtó

Vakárkád: zárt falsíkon tagolásra, díszítésre alkalmazott, pilléreken vagy oszlopokon nyugvó ívsor.

Vakív: lásd: falív

Vakkőrács: lásd: vakrács

Vakmérmű: lásd: vakrács

Vaknegyed: négyzet alaprajzú dongaboltozat-szakasznak két átlós síkkal való metszéséből adódó, a gyámfalak felé eső két boltfelülete.

Vakolat: a fal, ill. födém felületére képlékeny állapotban felhordott és megszilárdult, különféle felületi megdolgozású habarcsréteg, amely a falazat és födémívek egyenetlenségeit kiegyenlíti, a falazatot védi a külső káros hatásoktól.

Vakolat-architektúra: faragott kő helyett habarcsból kialakított építészeti tagozatokat és díszeket alkalmazó homlokzatképzés. Főleg a 19. sz.-ban terjedt el.

Vakrács: (vakkőrács, vakmérmű) reliefszerűen kifaragott, nem áttört kőrács. Zárt falsíkok gótikus díszítőeleme.

Vájat: horony, kannelura

Válaszfal: az épület körítő és szerkezeti falain belül a tereket felosztó és elválasztó vékony, kis teherbírású 8nam teherhordó) fal.

Választópárkány: övpárkány

Vállkő: 1. az ókeresztény és a bizánci építészetben az antik oszlopfejezet abakusza és a boltív indítása közé iktatott, kereszttel vagy az oszlopfő leveles kiképzésével azonos módon díszített, lefelé fordított csonkagúla alakú tagozat, 2. Az ikerablakok konzolszerűen kiszélesedő vállrésze.

Vegyes rendeltetésű épület: amelyben két vagy több egymástól eltérő rendeltetésű önálló rendeltetési egység van vagy létesül.

Voluta: csigavonalú építészeti elem vagy díszítő motívum. Az ión és a kompozit oszlopfők jellegzetes eleme. A reneszánsz után bazilikális templomok főhomlokzatán, az alacsonyabb mellékhajókon a főhajókon való átmenetén, lépcsős oromzatokon átmeneti tagként általánosan alkalmazták. Gyakori a voluta római, reneszánsz és barokk konzolokon.

Zikkurat, ziqqurat (akkád): 7 vagy 9, felfelé lépcsősen kisebbedő négyszögletes szintből álló kultikus toronyépítmény az ókori mezopotámiai városok templomnegyedében. Sásfonattal erősített, tömbökbe rakott agyagtáblákból épült.

Zóphorosz: fríz

Zwinger: falszoros

Zsalugáter: ajtókon, ablakokon napvédőként alkalmazott, fából v. fémből készített külső szárny, amely keretbe foglalt, rögzített v. billenthető, vízszintes zsalulevelekből áll. A rézsűsen álló vagy állítható lécek közei árnyékolt bevilágítást és szellőzést biztosítanak.

Zsaluzás, zsaluzat: öntött falazatok, födémek, beton és vasbeton szerkezetek, továbbá boltozatok terv szerinti alakban való elkészítéséhez és alátámasztásához készített negatív forma, mintadeszkázat. Készülhet hagyományos módon fából vagy korszerű fém zsaluzóelemek felhasználásával.

Zsilipelt fal: olyan fából emelt fal, amelynél a függőleges tartóoszlopok hornyába illeszkednek a vízszintes gerendák, pallók v. deszkák.

Zsinagóga: zsidó kultuszépület közös ima, istentisztelet és oktatás céljaira. Kialakítása az uralkodó korstílus fő vonásait követte. A 19. sz. közepe óta külsején általában romantikus K-i elemek uralkodnak.

Zsindely: 1—2 cm vastag, keskeny ék keresztmetszetű, szélesebb hosszélén horonnyal kialakított, fenyő- vagy keményfából hasított, esetleg fűrészelt tetőfedő elem. A vízhatlanság és tartósság érdekében kátránnyal, vagy más vegyi anyaggal itatják át. A zsindelyfedés az eresszel párhuzamos, egymást felülről átfedő sorokból készül.